2010. november 15., hétfő

RIF találkozó

RIF-TEAM-MEETING

2010. november 11-én délután nyolc lelkes RIF tag gyűlt össze tanácskozni az RMKT székházában.
A tárgyalás fő témája a jövő év márciusában megszervezendő - az RMKT Vándorgyűlés és a magyarországi FIKOT mintájára - a RIF Fiatal Közgazdász Találkozója volt. A tanácskozás során sikerült a rendezvény alapkoncepcióját lefektetni. Előreláthatóan a rendezvényre Csíkszeredán kerül sor és három fő témakört fog érinteni, mely a jelenlegi fiatal közgazdászok számára igencsak fontos:

1. Vállalkozás, vállalkozási lehetőségek
2. Pénzügyi piacok
3. Munkavállalás, HR

A rendezvényről bővebb információt a későbbiekben fogunk szolgáltatni, jelenleg a program kialakításán, az előadók felkérésén és az egyéb szervezési kérdések megoldásán dolgozunk.

Várjuk azon lelkes érdeklődők jelentkezését is, akik valamilyen módon részt szeretnének venni a szervezésben.

Másodsorban szó esett az év hátralévő részére tervezett tevékenységekről is. Szervezni fogunk Cash flow estet, legkevesebb két filmestet és kilátás van egy látogatásra is a tordai sóbányába. Ezekről további részletek a következő hetekben, napokban. Remélhetőleg minél nagyobb számban fogunk részt venni ezen tevékenységeken.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése